Idézetek a fájdalomról
Osztrovszkij:
Tudod, mi a bánat?
- Ülni egy
csendes szobában,
- s
várni valakire, aki nem jön
többé.
- Elutazni onnan,
ahol boldog voltál,
- s otthagyni
szíved örökké.
- Szeretni valakit,
aki nem szeret téged,
- könnyeket
tagadni, mik szemedben égnek.
- Kergetni egy
álmot, soha el nem érni,
- csalódott
szívvel, mindig csak remélni.
- Megalázva
írni könyörgő levelet,
- sirdogálva
várni, soha nem jön rá felelet.
- Szavakkal
idézni, mik lelkedre hulltak,
- rózsákat
őrizni, melyek megfakultak.
- Hideg
búcsúzásnál,
forró csókot kérni,
- mással
látni őt, nem vissza fordulni.
- Kacagni boldogan,
hazug lemondással,
- otthon leborulni,
könnyes csalódással.
- Aztán
átvergődni hosszú
éjszakákat,
- imádkozni
azért, hogy Ö meg nem tudja mi is az a
bánat.
- Viktor
Hugo:
- A
rózsa és a sír
- Kérdi
a rózsát a sírbolt:
- - Harmat
sír rád s ím e titkolt
- könnyeket
hová teszed?
- És ez
így felel a sírnak:
- - Vermed
mélyén holtak sírnak
- a
testüket hová teszed?
- S
válaszol a rózsa:-Szálló
- illat lesz
belőle, illó
- ámbra
s mézes illatár.
- S
válaszol a sír:-A testek
- bennem mind
angyallá lesznek
- s vermemből mind
égre száll!
- Dante
Aligééri: Volt egyszer egy szerelem
- Elmentél
tőlem kedvesem,
- S én
hagytam, menj csak el.
- Hiába
lett volna minden
- Ki menni akar
hagyni kell.
- Mosolygott
hozzá két szemem
- De
mögé már senki nem néz.
- Játszani
a közömbös embert
- Most
látom milyen nehéz.
- Ha most valaki
megkérdezné
- tőlem, mit
jelentesz nekem,
- Büszkeségemben
azt felelném
- Semmit, csak egy
elmúlt szerelem.
- Elmegyünk
egymás mellett
- A két
szemed rám nevet
- Kacagva
köszönök én is
- De a hangom egy
kicsit megremeg.
- Mosolygok az utca
sarkáig
- De
aztán ahogy befordulok
- Fáradtan
szememhez nyúlok
- És egy
könnycseppet szétmorzsolok.
- "Menj
és ne érints, kérve kérlek,
- És meg
ne csókold ajkamat!
- Lángajkat
csókolsz: félve félek,
- Hogy
lángja a szívedbe csap..."
- /Komjáthy
Jenő/
- Nem mondom hogy
szeretlek,
- Mi haszna
mondanám?
- Te
szómra nem hajolnál
- S csak
búmat toldanám.
- Nem mondom mint
szeretlek,
- Hol
lelnék arra szót?
- Nem
érez aki érez
- Szavakkal
mondhatót.
- Nem mondom e
kebelben
- Mi
mély a fájdalom;
- Az ilyen
fájdalomnak
- Legjobb a
sírhalom.
- /Vörösmarty/
- Miért
nem öltél meg szemeddel,
- Midőn ez is
terajtad állt?
- Miért
nem dúltad szívemet fel,
- S nem
adtál énnekem halált?
- Ölelő
puha karjaidban
- Kimúlnom
miért nem lehetett!
- Midőn szerelmes
csókod ittam,
- Miért
nem szívtad ki lelkemet?...
- Szívem'
miért nem tépted ki bátran,
- Midőn zokogva
rád borult!...
- Nem
vergődném most itt a sárban,
- És nem
volnék ily nyomorult !
- /Reviczky Gyula/
"Utolért
a végzetem. A
rabja vagyok. Rabja a saját lelkiismeretemnek.
Örökké éget a szeretett
lány iránti vágy. Velem mindig
veszélyben van - veszélyben azoktól,
akik ellen harcolok. Nélküle magányosan
járom az utam. Az én
történetem
mindig az ő elvesztéséről
szól… és mindennap felteszem magamnak
a
kérdést, hogy még meddig fogom
bírni a magányt?"
Csak azok
látják meg a világot a maga
valóságában, akiknek a
szemét tisztára mosták a
könnyek...
Az ember nem
akkor hal meg, amikor örökre lecsukja a
szemét, hanem akkor, amikor elveszíti
élete értelmét
- Ha erre
jársz
- és
sírni látsz,
- ne mondj semmit,
- hisz nem tudod mi
bánt.
- Ha
földön fekszem
- s Te
rám találsz,
- ne mondj semmit,
- nem tudud mi
fáj.
- Ha
szárnyszegetten
- melletted zuhanok
alá,
- ne mondj semmit,
- csak menj
tovább.
- Ha
szívedbe nézel
- és
megtalálsz,
- ne mondj semmit,
- várj
reám.
- “Egyszerre
minden oly természetes,
- Megbénító,
ujjongó félelem.
- Csak
áll, a fénnyel átszőtt ködbe
les.
- Vár.
Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.
- Szégyenkezik.
Elindul hirtelen.
- A szél
megint hűlő szívébe fúj.
- Fellélegzik:
nem, nincs ott senki sem.
- És
fájni kezd,
gyógyíthatatlanul.”
- (Vas I.: A hang)
- Ha
bánat dúlja lelkedet,
- Ha
szíved sajogva ég,
- Ne mondd el
senkinek
- nehogy
gúnyolva légy.
- Ne
lásson át a folyókon
- a
kíváncsi tömeg.
- Mosoly lebegjen
ajkadon,
- Ha
vérzik is szíved.”
- “Miért
van az, hogy mindig azt imádjuk, aki hűtlen, aki
mást szeret?
- Miért
van az,hogy szívrepesve várjuk, pedig tudjuk,
hogy rajtunk csak nevet?
- Miért
van az, hogy titkon könnyet ejtünk, ha a
múlt emléke énekel?
- Bár
találhat szebbet-jobbat lelkünk, azt az egyet nem
feledjük el.”
- (Reviczky)
- “Ki nem
szenvedett, az félig élt,
- Ki nem
csalódott, az nem remélt,
- Ki nem
sírt, az kacagni sem tudott,
- Ki mindenkiben
bízott, az nem gondolkodott!”
- “Elválunk
most már. Te is elmégy, én is.
- Hogy
összefonódott a mi sorsunk mégis.
- Engem egy
halvány arc űz messze, mesze
- S neked
másutt is én jutok eszedbe...
- Elváltunk
most már, te is elmégy, én is,
- Felednél
mindent, s emlékezel mégis....!
- (Ady E.:
Elválunk)
A
félelem fájdalmat kelt.
A fájdalom szenvedést, a szenvedés
kéjt, a kéj örömet, az
öröm kedvet,
a kedv bátorságot, a
bátorság tudást, a tudás
felismerést, a felismerés
félelmet.
Akkor a
legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted
ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
(Gabriel García Márquez)
Ne
sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert
megtörtént. (Gabriel García
Márquez)
Miért
van az, ha szeretünk
valakit vagy nem örökké szeretjük
vagy pedig , hogy nem egyszerre
szeretjük egymást és nem egyszerre
ér véget a szerelmünk???
"Utoljára
látni őt csak erősebbé tesz, hogy tedd, amit
tenned kell."
- "In risum pronis
fluitant cito lumina fletu."
- "Az, ki hamar
nevetésre fakad, meghatva hamar sír."
- "Animus magnus
non curat iniurias."
- "A nagy
lélek nem törődik az őt ért
sérelmekkel."
- " Őrizz
és védj fehérlő fájdalom, s
te hószín öntudat, maradj velem.
- Tiszta szavam
sose kormozza be, a barna füsttel égő
félelem."
- ,,Oly
furcsák vagyunk mi emberek,
- Az egyik
szemünk sír, a másik nevet,
- Egymásról
azt hisszük boldog talán,
- S
irigykedünk egy-egy vidám szaván.
- És nem
vesszük, ó dehogy vesszünk
észre,
- Hogy
könnyek égnek csillogó
szemébe."
" Nem egyszer
halunk meg.
Ahányszor meghal valaki, akit szeretünk, mi is vele
halunk." / Bettina
három élete - Bettina Brentano-Arnim/
"Csak esik
és esik. Amióta elmentél nem kelt fel
a nap. "
"Hirtelen
megnyílt a sötét, éjszaki
ég, és kidobott téged a
mennyország, csak nem az én karjaimba
estél."
"Az ember nem
akkor hal meg,amikor örökre lecsukja a
szemét, hanem akkor,amikor elveszíti
élete értelmét. "
- semmit
várok, nevetek s hull a könyem,
- reménytelenség
a remény előttem,
- erős vagyok, de
gyönge és erőtlen,
- engem mindenki
megölel s megöl.
"
Kisírt lelkem rabja én vagyok."
" Égő
virágba folytom bánatom, mit belém
véstél az éjjel…"
"Az idő minden
sebet begyógyít, de nem végez
plasztikai műtétet!"
"A
sírás megtisztítja a
csalódás tavaszát!"
bátorság
lényege nem az, hogy a szívednek nem szabad
remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a
remegéséről.
Az emberi
szív csak úgy tágulhat
magánál nagyobbra, ha közben meghasad.
Csak azok
látják meg a világot a maga
valóságában, akiknek a
szemét tisztára mosták a
könnyek.
Sebzett
szív csak sebezhet.
Elmegyünk
innen. Nem tudjuk merre. Beszélnünk sem kell. (Ann
Brashares)
A
boldogság olyan, mint egy fotó
negatívja, pillanatnyi. /Michel Amelin/
Sosem szabad
eltúlozni, hogy másoknak mennyire vagyunk
fontosak. /Michel Amelin/
"A
magány az, mikor belenézel a
tükörbe és a semmi néz vissza
rád."
Akit feledni
akarunk, arra gondolunk /La Bruyére/
"Az a
legszegényebb ember a világon, kinek nincs
senkije, akinek adni tudna."
“Csak
az kedves nekünk igazán, amit
féltünk elveszíteni.” (Anatole
France)
“Szenvedély
nélkül az
ember csak lappangó erő, csak lehetőség,
akárcsak a kavics, amely
kalapácsütésre vár ahhoz,
hogy szikrát hányjon.” (Amiel)
- Boldogság
az élet egyetlen értelme,
- ha nincs
boldogság,
- a lét
ostoba és keserves kaland.
- Santayana
- Nem tudom, mi
voltam eddig,
- Ámde
azt sem, mi leszek;
- Tőled
függ, hogy sötét
árnyék
- Vagy
fényes sugár legyek.
- Petőfi
Sándor
“Nehéz
dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is hogyha szeretsz. A
legnehezebb, ha hiába szeretsz.” (Anakreon)
Ahelyett, hogy
engednénk,
hogy érzelmeink magukkal ragadjanak és
kelepcébe csaljanak, hagyjuk,
hadd tűnjenek el, mint az ujjunkkal vízbe írt
betűk. (Dilgo Khyentsé
Rinpoché)
Mint a
méhek a
fullánkjukat, úgy a kicsapongó
életet élők is hátrahagynak
magukból
minden találkozás után valamit, ami
fájdalmat okoz. (Cyril Connolly)
Az emberek
imádnak valakitől várni valamit. Ennél
csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni az illetőben.
(Moldova György)
Lehet, hogy
valaki bolondnak tűnik, pedig nem az. Talán csak gondosan
óvja bölcsességét. (Zengecu)
Bánatát
nem felejti el; de szívét nem fogja
beárnyékolni, és attól csak
gyarapodik a bölcsessége. (A Gyűrűk Ura)
A
színek a fény tettei – tettei
és szenvedései (Goethe)
Nem
vész el innen semmi, semmi / Csak ami nem bírt
megszületni (Vajda János)
Lenni annyi, mint
szenvedni. Aki e tudás alól kibújik, a
valóság elől való végtelen
menekülésben elveszett. (A Waldstein
szonáta)
Fájdalmas
érzéseink
fenyegetésében élünk: harag,
vágy, gőg, féltékenység
és a többi. Mindig
készen kell lennünk arra, hogy a megfelelő
fegyverrel szembeszálljunk
velük. Az igazi hívőt örök
éberségéről ismerjük fel.
(Dilgo Khyentsé
Rinpoché)
Az
élet dolgait két részre osztom:
rettenetesre és kibírhatatlanra. (Woody Allen)
“Vakként
éltem eddigi életem, körülvett,
behálózott, gyötört a
félelem”
“Ők azt
mondják: Őrületbe estél Őmiatta.
Én azt mondom: Az életet csak a bolondok
ismerik!”
"Az embert nem a
fájdalom öli meg, hanem a remény amiben
csalódott"
|